admin bejegyzései

Meditálás megfelelő tárgyak segítségével

ülőpárna Amikor berendeztem az új lakásomat, tudtam, hogy szeretnék egy meditáló szobát. Néhány hónapja elkezdtem meditálni, és nagyon tetszik. Ilyenkor persze füstölőt gyújtok és berakok valami kellemes, csendes zenét. Sikerült a lakás szépen berendezni, de az bizonyos szobába nem találtam olyan holmikat, amiket szerettem volna. Az egyik kollégám említette a PránaShop nevű webshop, itt csupa ilyen kelléket találtam. Rendeltem is innen egy csodálatos meditációs ülőpárnát. Tökéletes a szobába, amelyet narancssárgára festettem. Gyönyörű ez a párna, igazi minőségi darab, és ráadásul csak 4990 forintba került. Aztán rendeltem egy Buddha maszkot is, amit az ablakba tettem. Ez sem volt drága, hiszen csak 2990 forint volt. Vásároltam továbbá még egy csodaszép, 27 szemes karmalát, és hozzá egy malatartót is. Természetesen rendeltem füstölőket is, hiszen az nem maradhat el, és mivel a füstölőtartóm eltört nemrég, azt is vettem hozzá. Teljesen megérte, nagyon szép lett a szoba ezekkel a kellékekkel, a karmalám pedig állandóan rajtam van, mert nagyon tetszik és már sokan meg is dicsérték.

Munkaruha webshop és webáruház

munkaruha webshop

munkaruha webshop

Egy régi munkatársam jelenleg gondnokként dolgozik egy társasházban. Rengeteget dolgozik más helyeken is, mindenféle építkezéseken kap munkát. Én fotós vagyok, ez az életem. Megvettem végre álmaim fényképezőgépét, s pont akkor tettem ezt meg, mikor részleges napfogyatkozás volt. Nagyon szerettem volna felvételt készíteni róla, de az tönkretette volna a vadonatúj gépemet. Aznap Péter éppen a házban dolgozott, és összefutottuk. Kérdezte mi van velem, mire én mondtam nagy bánatomat, hogy nem tudom lefotózni a csodálatos napot. Azt mondta, neki van hegesztőszemüvege, amiből kiszedi nekem szívesen az üveget, ha azt rárakom a lencsére, akkor nem lesz baja. Kölcsön is adta, viszont olyan ügyetlen voltam, hogy pár percen belül kiejtettem a kezemből és eltört. A gépem szempontjából talán nem is baj, de nagyon megijedtem, hogy biztosan nagyon drága egy ilyen, és egyáltalán hol lehet beszerezni? Rákerestem az interneten, mire kiderült, hogy egy jó kis munkaruhákat árusító munkaruha webshop weboldalon, fantasztikus áron tudok ilyet rendelni. Meg is tettem, természetesen nem haragudott meg Péter sem, csak jót nevetett. Azóta onnan rendeli a különböző munkaruhákat és kellékeket.

Csomagszállítás London körzetében

költöztetés londonEgy ismerősöm írt egy könyvet, amit nem szeretett volna kiadatni, de London belül szerette volna terjeszteni. Felkért, hogy dolgozzam neki és szerezzek be mindent, ami szükséges a tervéhez. Tudtam neki szerezni céget, akik kinyomtatták annyi példányszámban az írást, amennyiben ő akarta. Az interneten lehetett megrendelni a könyvet. Itt is reklámozta kizárólag. Ügyes volt, mert viszonylag sokan rendeltek belőle már az első hetekben. Keresett egy céget, aki vállal csomagszállítás. Azt mondta három kikötése van. Az egyik, hogy londoni cég legyen, a másik, hogy jó áron szállítson, a harmadik – és ezt nyomatékosította -, hogy kizárólag segítőkész, készséges emberekkel hajlandó együtt dolgozni. Meg is találtam neki a 024transport-ot, akik minden kritériumának megfeleltek, mindehhez társult pontosság, megbízhatóság és kiváló munka.

Nem kellett mást tenni, mint megvárni, hogy elegendő megrendelés legyen, bizonyos példányszám után hívtuk 024transportot, és egyszerre kiküldtük London belül a könyveket. Azóta is ezt tesszük.

Budapest Zürich buszjáratok foglalása online

zürich buszjáratKarácsonyra és bármilyen eseményre, amikor ajándékozunk valamit, most már igyekszem hasznosat adni. Legyen az egy élmény vagy bármi. Élmény alatt például színházjegyet vagy utazást értek. Egy jegy a nagy ajándékdobozban tapasztalatom szerint nagyon nagy örömet tud okozni. Természetesen nem kell százezreket költeni valamire, nagyon jó programokat lehet találni olcsón is. Például egy utazás Svájcba? Közvetlen kisbuszos utazás, akár oda-vissza is. Már csak a megfelelő hotelt kell megkeresni és kiválasztani az időpontot. Segítek abban is, melyik ez a csoda társaság, aki „kirepít” minket Svájcba. Budapestzurich.hu. Kattintsunk, és már válogathatunk is az időpontok közül. Akár ajándékba lesz, akár magunkat szeretnénk meglepni, szerintem az egyik legjobb ötlet, amit mostanában láttam. Lehet, hogy azért, mert nagyon szeretek utazni és mostanában hódoltam is ennek a szenvedélyemnek, de nem szeretem az ilyen lehetőségeket „veszni” hagyni. Remélem lesz utazó társam, tehát most magamat szeretném meglepni. Később ajándékba is biztosan adni fogom.

Opel alkatrész Webáruház

Opel autószőnyegNagyon fontos szerintem, hogy egy szép autónak ne csak a külseje legyen gondosan karbantartott és tiszta, hanem belül is rendszeresen legyen takarítva és ami elhasználódik, az cserélve is. Például én évente nagyjából kétszer cserélem le a gumiszőnyegeket a kocsiban, de idén aktuális a váltószoknya cseréje is, mert nagyon megkopott. Opel Antarám van egyébként szerintem egy rendkívül elegáns, karizmatikus autó, jó benyomást kelt üzleti ebédekre is, ha érkezem vele, de a randevú partnereknek is tetszeni szokott, ha autóval megyek eléjük a megbeszélt időpontra. A kiegészítőket az autó alkatrészeket mindig az opeleseknek.hu weboldalról rendelem meg, gyönyörű jó minőségű termékeket tudok innen vásárolni, és ha bármilyen kérdésem van is szívesen és hozzáértően segítenek az ügyfélszolgálatos kollégák. Nem csak Antarához láttam a webshopban alkatrészt, de van Opel Meriva alkatrész is például, meg még nagyon sok típus, úgyhogy ha Opeled van mindenképpen érdemes megnézni.

Vagyonértékelés magánszemély részére

ingatlan-ertekbecslesAz ingatlan értékbecslés nagyon jó dolog, ha eladunk vagy vásárolunk. Egyik munkatársam építkezik, de közben a jelenlegi lakásukat próbálják eladni, nyilván nagy szükség lenne az ebből befolyó pénzre az építkezés során. Azonban a meghirdetett lakás nagyon nem akar elkelni. A lakás a Fővárosban van, nem is rossz helyen, ám van egy két bökkenő, ami megnehezíti az eladást. Ilyen például, hogy a villamos végállomás, a villamos telephely pont ott van a lakásuknál. Így, amikor valaki elmegy megnézni a lakást, rögtön tapasztalja ezt és rögtön ki is fordul. Hiába nem jár zajhatással, sőt nyilatkozat van arról, hogy nem éri káros hatás az épületet emiatt, nem vonzó a lakás. Így aztán nagyon nehéz eladni, főleg azon az áron, amennyit valójában ér. Egy ingatlan értékbecslésnél minden körülményt számba vesznek, így sajnos azokat a tényezőket is, amik az ingatlan értékéből levonnak. A környezeti hatás, hiába nem tehetünk róla, sajnos befolyásolja az eladást és az árat is. Így vagy kompromisszumot kötünk, és lejjebb tesszük a lakás árát vagy kivárunk. Nehéz döntés.

Magyaros termék mindenkinek

libamajparfeSoha életemben nem hallottam még olyan libamájról, ami Tokaji Aszúval van gazdagítva. Érdekesen hangzik, ugye? A libamáj ugyebár egy magyar termék, mindenki számára ismeretes. Szerintem a Tokaji Aszút sem kell senkinek bemutatni. Így ezzel a párosítással akkor találkoztam, mikor eljöttek hozzánk barátaink és a sok apróság közül ez volt az egyik ajándék. Mikor megkérdeztem hol vették, akkor megtudtam, hogy a hungarikumbolt.hu weboldalról rendelték más egyéb hungarikummal együtt. Mikor ellátogattam a weboldalra felfedeztem, hogy ajándékutalvány is kapható. Így amikor következő alkalommal nekem kellett valakinek ajándékot venni, akkor egy névre szóló utalvánnyal leptem meg. Így biztosan olyat választ az illető, aminek 100%-osan örül. A weboldal kínálatának sokszínűsége miatt a család, illetve baráti kör minden tagjának lehet megfelelő ajándékot választani, mert csokoládé, bonbon, pirospaprika, borok, pálinkák, kézzel készült egyedi kerámiák, mézek stb kapható. Gravírozással pedig egyedivé lehet tenni egy üveg bort is akár. Ide kattints:www.hungarikumbolt.hu

Csocsó asztal választék kicsitől a nagyig

csocso asztalÉdesanyám és Édesapám idén negyven éve házasok. Nem fiatalok már, de mindig eszünkbe juttatják, hogy voltak fiatalok is. Imádnak társasozni a mai napig és táncolni, utazni, együtt főzni. Nagyon jó, hogy ilyen példa van előttünk, nem egy megkeseredett, zsörtölődő házaspár, mint a férjem szülei. Sokat emlegetik, hogy régen amikor szórakozni jártak mindig csocsóztak és húzták egymást, hogy ki az ügyesebb. Anyu szerint ő volt az ügyesebb, Apu szerint ő volt olyan lovagias, hogy hagyta nyerni Anyut. Ez egy negyven éve meddő vita, persze csak játékosan. A házassági évfordulójukra valami egészen különleges dolgot akartunk adni és sikerült is. A gamecenter.hu webáruházból rendeltünk nekik egy csocsó asztalt. Nagyon szeretnek vele játszani és Apa most is azt mondja, amikor Anyu győz, hogy ő csak igyekszik hajlott korára egyre lovagiasabb lenni.. Remélem hosszan játszhatnak még együtt és nekem is olyan szilárd de bolondos házasságom lesz, mint nekik.

Zorex barkács, szerszám webáruház

zorex-webshopRégen általában a nagy barkács áruházakban vettem minden szerszámot, de azt vettem észre, hogy az évek során egyre több nagyon hamar tönkre megy közülük. Hát én pedig nem fogok állandóan visszajárkálni kicseréltetni mindent, akkor már inkább nem is vásárolok ott. A garanciázás úgyis kész macera, nincs meg a blokk, vagy az eredeti csomagolás és akkor nem is tudják visszavenni. Úgyhogy inkább kerestem jobb minőségű terméket normális áron és azóta rendelek. Sokkal kényelmesebb, csak beütni a keresőbe, hogy zorex.hu, kiválogatni ami kell és megrendelni házhoz, mint utána járkálni, helyben válogatni – aztán vagy van vagy nincs készleten ami kell. Ha nincs még elmenni másik üzletbe is… Nem hiányzik ez nekem. Megoldódott. Ráadásul a Zorex termékek vannak annyira jók, hogy nem kell a minőség miatt aggódnom, nem megy tönkre egyik pillanatról a másikra. Nem is értem mások miért az egyre silányabb minőségű kínai vackokat veszik még, ahelyett, hogy beruháznának egy-két normális német szerszámra.

Környezetkímélő nikotinmentes eliquidek

nikotinmentes-eliquidAz utóbbi időben egyre elterjedtebbé válik az elektromos cigaretta és az is, hogy sokan hadjáratot indítanak ellene. Érdekes, mert azt gondolná az ember, hogy a rosszindulat és a lejáratás mögött a hagyományos cigarettát gyártók és forgalmazók állnak, ám szerintem ezt csak részben igaz. Persze nem látok bele a háttérbe és nem mondhatom, hogy ez teljesen kizárható, hiszen a hagyományos dohányáruk árának emelkedésével terjed egyre jobban az elektromos cigaretta. Az is igaz, hogy megpróbálkoztak már az elektromos cigarettához szükséges nikotinos e-liquidek betiltásával is, sőt volt olyan kezdeményezés is, hogy gyógyszerré kell nyilváníttatni, hiszen hangulatváltozást okoz. Ezek alapján azonban nagyon sok dolgot lehetne még receptkötelessé tenni, hiszen a csokoládé, a szőlőcukor és más finomságok elfogyasztása is örömet okoz az embereknek.  Az elektromos cigaretta azonban ahogy látom nem csak a függőség kezelésére alkalmas. Több ismerősöm is ennek segítségével szokott le vagy tért át a nikotinmentes e-liuquidre.